Úgy tűnik, Oroszországban az óriási szerencse nem jár óriási szerencsétlenség nélkül. A lottófőnyeremény mázlista nyertesének immáron bujkálnia kell - derül ki a Moscow Times cikkéből. A 63 éves Natalja Vlaszova rekordösszeget, 506 millió rubelt (keddi árfolyamon 2,26 milliárd forint) nyert, ám ezzel nem ért véget a történet.
A nevét természetesen titokban tartották, pontosabban titokban akartak tartani, de az oroszok nemzeti szintű kutatást indítottak kilétének kiderítésére. Két hét után nyilvánosságra is került, kinek a zsebében landolt a rendkívüli összeg, amely egyébként 39 ezerszerese az átlagos havi oroszországi nyugdíjnak.
Kapcsolódó
A mennyből a pokolba
Ezt követően Vlaszova élete egy csapásra mennyeiből pokolivá változott. Ahogy rokonainak beszámolóiból kiderül, nem csupán segélykérő levelek árasztották el, hanem zsaroló fenyegetések is. Neki és unokájának, Jekatyerinának töröltetnie kellett profilját a közösségi médiából és zárt ajtók mögött élik az életüket.
Vlaszova egyébként voronyezsi lakos, és a pénz még nem is jutott el hozzá. A mesebeli összeget, ami szó szerint teljesen felforgatta az életét, részletekben kapja meg a jövő év elejétől.
Magyarországon éppen a múlt héten vitték el az ötös lottó főnyereményét, valamivel több mint 1,4 milliárd forintot. A legutóbb augusztusban ütötte meg valaki a lottóötöst, neki hárommilliárd forint landolt a számláján.
A nyitókép forrása: stoloto.ru
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve