Akkora az elővigyázatosság, hogy a Financial Timesnak nyilatkozó amerikai banki tisztviselők szerint 20-30 százalékkal több készpénzt raknak az automatába. A tíz legnagyobb bankból három már elkezdte a pénz feltöltését, ahogyan a legutóbbi nagy adósságplafonos küzdelem idején, 2011 augusztusában is - idézi az FT írását az Index. A bankok a fiókjaikban is készülnek arra az esetre, ha megindulna a betétesek rohama. Az amerikai betétbiztosítás szerint 250 ezer dollárig nyugodtan aludhatnak a betétesek, bár ez általában nem szokta megnyugtatni őket pánikok és válságok idején. Akinek pedig ennél nagyobb összeg van a számláján, még jobban félhet.
Az államigazgatás fele már kedd óta áll a két párt megegyezésre való képtelensége miatt: a republikánusok egy már elfogadott törvény, az Obama-féle egészségügyi reform életbeléptetését szeretnék megakadályozni, cserébe azért, hogy lehetővé tegyék az állam hitelfelvételét. Mindenesetre a mostani helyzetben az USA október 17-e után már nem bocsáthat ki kötvényt, és a hónap végére a pénzügyminisztérium számláján lévő pénz is el fog fogyni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve