Már annak a sajtókonferenciának az ideje alatt, amikor a lengyel kormány bejelentette, hogy engedélyezi a szállodák részleges (50 százalékos) újranyitását, égtek a telefonvonalak a foglalások miatt - jelentette a Business Insider Polska. Néhány óra alatt elfogytak a helyek számos panzióban, a hotelekben az elkövetkezendő hét végére már nem találni szabad szobát. A lengyeleknek hiányzott az elutazás és a környezetváltoztatás lehetősége.
A Travelist.pl iroda foglalásai 139 százalékkal nőttek az előző héthez képest. A leginkább a hegyi helyek érdeklik a lengyeleket, a Valentin-napot ott akarják tölteni, de nem hiányoznak majd a vendégek a tengerpartról és a nagyobb városokból sem. A szállodások arra számítanak, hogy a február 26-ig bejelentett nyitást meghosszabbítja a kormány.
Kapcsolódó
Az ágazat már rég várt erre és fel is készült a vendégek fogadására, természetesen a kötelező egészségügyi rendelkezések betartásával. A nyitás - amely február 12-én lesz - nem is jöhetett volna jobbkor, ez az érzelmi ünnep is az ágazat malmára hajtja a vizet. Ráadásul Zakopanében tulajdonképpen szombaton és vasárnap versenyek lesznek. Az exluzív helyeken egy kétágyas szoba ára elérheti az éjszakánkénti 3000 zlotyt (240 ezer forint).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve