Jeórjiosz Papandreu azután állt el a referendum kiírásától, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Nea Demokratia elnöke közölte vele: támogatja az újabb eurós mentőcsomag fejében a parlament elé terjesztendő takarékossági csomagtervet. A források szerint a miniszterelnök a kormány csütörtök délutáni rendkívüli ülésén jelentette be, hogy nem ír ki népszavazást. Egyúttal azt is közölte, hogy nem mond le hivataláról.
Az athéni események felgyorsulását az váltotta ki, hogy szerdán Papandreu Franciaországban találkozott a francia elnökkel és a német kancellárral. Utóbbiak értésére adták, hogy országa mindaddig egy centet sem kap a következő segélycsomagból, amíg a parlament meg nem szavazza a pénzügyi mentőöv nyújtásához szükséges takarékossági intézkedéseket.
"Akkor is boldog leszek, ha nem kerül sor a népszavazásra, amely soha nem volt önmagáért való cél. Boldog vagyok, hogy a viták legalább észre térítettek sok embert... Ha az ellenzék hajlandó tárgyalni, hogy támogassa a csomagtervet, akkor nincs szükség népszavazásra" - olvasható a miniszterelnök beszédének kéziratában, amelyet a kabinet ülése után a sajtó rendelkezésére bocsátottak.
Német tv-adók athéni tudósítói szerint Papandreu azért vetette föl a népszavazás gondolatát, hogy tárgyalóasztalhoz csalja az ellenzék fő erejét adó Nea Demokratia pártot. Annak vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a lakosság többsége leszavazná a mentőcsomag feltételét képező újabb megszorításokat, ami hosszabb távon maga után vonná Görögország kiválását az euróövezetből. Ez pedig az ellenzéknek sem állna érdekében.
Nagy kérdés, hogy ki áll majd a tervezett átmeneti kormány élén. A ZDF televízió athéni tudósítója szerint a Papandreu-korszak a mai nappal véget ért; a dinasztia legifjabb sarja számára már csak a méltó távozás lehet a játszma tétje. Az új kormány élére vagy egy elismert technokrata, vagy pedig egy köztiszteletnek örvendő idősebb politikus kerülhet. Utóbbiak közül Kosztasz Szimitisz korábbi miniszterelnök nevét említette a német tudósító: ő a jelenlegi kormánypárthoz tartozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve