Dalia Grybauskaite litván államfő úgy nyilatkozott a Veidas című magazinnak, hogy nem reális az euró 2014-es bevezetésének terve, amit az egész világ úgy értékelt, hogy az ország feladta ezt a célját - de most vilniusi kormánykörök cáfolták ezt. Virgis Valentinavicius, Andrius Kubilius kormányfő tanácsadója tegnap a Baltic Business News szerint közölte: az államfő szkepticizmusa ellenére Litvánia mindent meg fog tenni, és képes lesz teljesíteni a szükséges feltételeket, hogy 2014-ben csatlakozhasson az eurózónához.Mint mondta, remélik, hogy addigra az eurózóna megoldja a közös valuta problémáit.
E cél elérését szolgálják az ország vezetésének idei prioritásai - nyilatkozta a Verslo Zinios című litván üzleti napilapnak a miniszterelnök. Ezek közül a legfontosabb a pénzügyi stabilitás és a nyugdíjreform folytatása, különös tekintettel a magánnyugdíj-rendszerre, valamint az energetikai projektek mielőbbi realizálása.
Bár az idei költségvetési hiány csak kevéssel fogja meghaladni a maastrichti 3 százalékos határt, a Bloomberg szerint érdemes komolyan venni Grybauskaite kétségeit. Tudja, hogy miről beszél: az államfő pénzügyminiszter volt, majd megválasztása előtt 5 éven át töltötte be az Európai Bizottság költségvetési biztosának tisztjét. A vilniusi jegybank szerint a legfőbb akadálya a csatlakozásnak az infláció lehet, ami novemberben 4,4 százalék volt, szemben az uniós átlag 3 százalékával. Ráadásul ez az a tényező, amit elsősorban külső tényezők határoznak meg, mint az energia- és élelmiszer-árak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve