A korábban is megfigyelt kibertámadások azt követően szaporodtak el, hogy októberben Teheránban kémkedés gyanújával letartóztatták Siamak Namazi amerikai származású üzletembert, aki a lap szerint a kétoldalú gazdasági és diplomáciai kapcsolatok előmozdítását szorgalmazta. Namazi komputerét a Forradalmi Gárda hírszerzése lefoglalta.
Az iráni hackerek az amerikai külügyminisztérium Iránnal és a Közel-Kelettel foglalkozó munkatársai mellett újságírók és tudósok online fiókjaihoz is hozzáfértek.
A The Wall Street Journal emlékeztetett rá, a kibertámadásokat az követően hajtották végre, hogy az iráni nukleáris program korlátozásáról júliusban megkötött megállapodás nyomán mind Barack Obama amerikai elnök, mind külügyminisztere, John Kerry arról beszélt, hogy regionális kérdésekben ki kellene bővíteni a Washington Teherán közötti együttműködést.
Irán küldöttsége a múlt héten első ízben vehetett részt a szíriai rendezésről folytatott iráni tárgyalásokon.
Az online kémkedés azonban a lap szerint annak a legújabb jele, hogy a fegyveres erők és az Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője környezetének keményvonalasai a megállapodás ellenére sem adták fel az Egyesült Államokkal szembeni ellenséges álláspontjukat.
Az iráni titkosszolgálat egyébként a The Washington Post teheráni tudósítója, Jason Reazian tavalyi letartóztatását követően az újságíró és felsége nevében próbált meg harmadik személyekkel kommunikálni a közösségi médiában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve