A romániai korrupcióellenes intézmények egyikeként működő, a választott tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ANI több mint ötven törvényhozó (képviselő vagy szenátor) ellen indított eljárást arra hivatkozva, hogy a 2003-ból származó, a korrupciós cselekményeket büntető törvény alapján érdekellentétnek számít a családtagok alkalmazása a parlamenti irodákban. Más politikusokat tisztséghalmozás miatt, az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt fosztottak meg törvényhozói mandátumuktól.
A most elfogadott, "jogorvoslatinak" nevezett törvénytervezet egyik legfontosabb rendelkezése, hogy az ANI-határozatok semmisnek nyilvánításával megszünteti az összeférhetetlenségen vagy érdekellentéten ért törvényhozók három évre szóló eltiltását a köztisztségek viselésétől.
Kapcsolódó
A kezdeményező Florin Iordache szociáldemokrata képviselő - a februári korrupcióellenes tüntetések idején lemondatott volt igazságügyi miniszter - egy tavalyi alkotmánybírósági határozatra hivatkozott, amely megállapítja: 2013 előtt ellentmondásosak voltak a törvényhozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, amelyek - bár a vagyonnyilatkozat mellett érdeknyilatkozat közzétételére is kötelezték őket - 2013-ig nem büntették honoráriumcsökkentéssel az érdekellentéten ért törvényhozókat.
A román parlament tavasszal módosította az érdekellentétként ismert korrupciós bűncselekmény meghatározását, és azokra az esetekre korlátozta a tisztségviselők büntethetőségét, amikor hivatali tevékenységük révén saját magukat vagy - másodfokú rokonságig terjedő - családtagjaikat juttatják vagyoni haszonhoz.
A büntető törvénykönyv (Btk.) 301. cikkében körülírt bűncselekmény azóta nem érdekellentétként, hanem "a tisztség felhasználása egyes személyek előnyben részesítése érdekében" elnevezéssel szerepel a román büntetőjogban.
A képviselőházban hétfőn megszavazott módosítást az ellenzék a korrupcióellenes szigor újabb enyhítésének minősítve bírálta. A jogszabály végső formáját a szenátusban nyeri el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve