A megbeszéléseken egyebek mellett abban állapodtak meg, hogy lemondanak rendezvényeiken a hangos zenéről, valamint egyperces csenddel emlékeznek meg az áldozatokról - idézi az MTI.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke úgy fogalmazott, ez a "barbár tett egy ilyen életvidám európai városban, mint Barcelona, újabb támadás volt egész Európa és a szabad nyugati világ ellen".
Kapcsolódó
Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje megerősítette Merkel bejelentését a kampány korlátozásáról. Kijelentette, politikai nézetkülönbségeik ellenére abszolút egyetértettek abban, nem hagyhatják, hogy teret nyerjen a terror, és együtt kell szembeszállniuk a nyitott társadalmak elleni támadásokkal.
Thomas de Maiziere német belügyminiszter reggel elrendelte, hogy a német hivatalokon országszerte félárbócra engedjék a zászlókat. A legfrissebb információk szerint 13 német állampolgár sérült meg a merényletben, egy részük életveszélyesen, és az sem kizárt, hogy a halálos áldozatok között is vannak németek.
(A másik katalóniai merényletről itt, a magyar sérültről itt olvashat.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve