Vlagyimir Putyin, aki munkalátogatáson tartózkodik az orosz Távol-Keleten, a várható intézkedéseket azzal magyarázta, hogy a világgazdaság visszaesett és az orosz is ezt követi. "Minthogy nem növekszik (az orosz gazdaság) olyan ütemben, mint amilyet elvártunk, következésképpen nem lesznek olyan bevételek sem, mint amilyenekre számítottunk. A programot pedig már megterveztük, és a korábban feltételezett gazdasági növekedésnek megfelelően kijelöltük a költségvetési ráfordításokat" - tette hozzá Putyin a Távol-Keleti Szövetségi Egyetem hallgatói előtt.
A lenta.ru orosz híroldal megjegyezte, hogy az orosz államfő mostanáig nem szólalt meg a gazdasági helyzettel kapcsolatban. Júniusban Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy az orosz állami költségvetést "optimalizálni" kell. Mint mondta, ellenkező esetben Oroszországnak nem sikerül megőriznie a makrogazdasági stabilitást.
Kapcsolódó
Az orosz statisztikai hivatal augusztus 19-én közzétett adatai szerint az év első felében tovább lassult az orosz gazdaság, a fejlődés üteme harmadára csökkent. A tavalyi 4,5 százalék helyett az idei első hat hónapban mindössze 1,4 százalékkal nőtt az orosz GDP. Andrej Klepacs gazdaságfejlesztési miniszterhelyettes azt megelőzően közölte, hogy egyelőre nem változtatnak az idei GDP növekedési előrejelzésen, azt továbbra is 2,4 százalékosra várják. "Stagnálás van, de recesszió nincs és nem is lesz" - jelentette ki a miniszter.
Augusztus végén az orosz pénzügyminisztérium az orosz büdzsé bevételeinek csökkenését 2014 és 2016 között 1,6 ezer milliárd rubelre becsülte (csaknem 11 milliárd forint), amely több mint 100 millió rubellel (körülbelül 680 milliárd forint) haladja meg a tervezettet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve