A tárca közleménye szerint a szerb hadsereg a többi biztonsági szolgálattal együtt továbbra is figyelemmel kíséri a biztonsági helyzetet az országban, és készen áll arra, hogy bármely pillanatban megvédje Szerbiát és a szerb állampolgárokat - írja az MTI.
Aleksandar Vucic államfő a hadsereg főparancsnokaként a múlt szombaton rendelte el a legmagasabb fokú harckészültséget, mert a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat mintegy 60 tagját a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóba vezényelték, ahol Hashim Thaci koszovói elnök látogatását biztosították.
Az egykor Szerbia déli tartományát képező Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását Koszovó északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él.
A brüsszeli közvetítéssel 2013-ban megkötött szerb-koszovói megállapodásban foglaltak tiltják a különleges egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, valamint azt is tiltják, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve