Az Eurostat jelentése szerint az eurózónában februárban 0,2 százalékkal zsugorodtak a termelői árak a januárihoz és 1,7 százalékkal 2013 második hónapjához képest. Ez volt a második egymást követő havi csökkenés, ráadásul az év első hónapjában csak 1,4 százalékos mínuszt jegyeztek fel. A februári volt a legnagyobb visszaesés a válság szaggatta 2009 decembere óta.
A termelői árak esése arra utal, hogy a következő hónapokban nem várható a fogyasztói árak stagnáláshoz közeli emelkedésének erősödése, ami nem igazán ösztönzi a fogyasztást és a beruházásokat. Ez arra sarkallhatja az Európai Központi Bankot (ECB), hogy lépéseket tegyen a növekedés felpörgetése érdekében. A fogyasztói árak az Eurostat jelentése szerint 0,5 százalékkal araszoltak feljebb a márciust megelőző 12 hónapban - az ECB két százalékhoz közelítő áremelkedés tartana jónak.
A szakértők egy része ennek ellenére úgy véli, hogy az európai jegybank nem tesz semmit, mert abban bízik, hogy az eurózóna gazdasága fokozatosan magához tér, és ezzel párhuzamosan az inflációi is növekedni fog a következő években. Őket látszik alátámasztani, hogy a termelői árak főként az energiaárak mérséklődése miatt estek: ezek kiszűrésével az éves visszaesés csak 0,5 százalék volt februárban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve