A kínai statisztikai hivatal friss adataiból szintén az látszik, hogy a kínai gazdaság élénkül. Az exportszektor kimondottan jól teljesített; az előző év azonos időszakához képest 7,2 százalékkal nőtt a kiviteli volumen, 2,1 százalékponttal gyorsabban, mint júliusban.
Kérdés azonban, hogy az élénkülés mennyire lesz tartós, elemzők szerint ugyanis az emelkedő bérek és az erősebb jüan miatt csökkenhet a gazdaság versenyképessége, arról nem beszélve, hogy a hitelezés visszafogása hogyan hat majd a beruházásokra és az importra.
Az importkereslet egyébként már augusztusban is csökkent: a júliusi 10,9 százalékot követően 7 százalékos emelkedést jelzett az év/év index. A lassuló import- és a gyorsuló exportnövekedés miatt a külkereskedelmi többlet 17,8 milliárdról 28,5 milliárdra emelkedett, ami idén az eddigi legmagasabb értéknek számít.