Lew-nak gyakorlatilag csak egy nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy új pozíciójából megpróbálja megakadályozni az amerikai szövetségi költségvetés automatikus csökkentésének március 1-i életbe lépését.
Egy 2011-ben elfogadott megállapodás értelmében, ha a pártoknak péntekig nem sikerül megállapodniuk a deficitnek - az elnök szándékai szerint - adóemelések és szelektív költségvetési csökkentések kombinációjával történő csökkentéséről, akkor 85 milliárd dollárral csökkentik a büdzsé kiadásait. A megszorítás terhének több mint felét a Pentagon viseli majd, a fennmaradó részt pedig egyenletesen elosztják a többi tárca között.
Jack Lew a szenátus pénzügyi bizottságának meghallgatásán kijelentette, hogy legfontosabb célkitűzése az adóreform végrehajtása és, hogy szükség van az adóbázis kiszélesítésére. Hangsúlyozta, az elnök elkötelezte magát az adóreform mellett, az adókulcsok csökkenthetők, de ehhez rendbe kell tenni az ország pénzügyi háztartását. Lew több ízben hangoztatta a kétpárti együttműködés fontosságát.
"Az adótörvény megtisztítása és az adóbázis kiszélesítése révén van rá lehetőség, hogy növeljük a bevételeket, amire szükségük van" - mondta korábban a szenátus szakbizottsága előtt Lew.
Az adóbázis kiszélesítése elemzők szerint egy sor adókedvezmény eltörlését jelentheti. A republikánus honatyák megpróbáltak nyomást gyakorolni Lew-ra a társasági adó csökkentése érdekében, amely szerintük a maga 35 százalékával a legmagasabb a fejlett világban. Obama elnök támogatja, hogy a legmagasabb adókulcsot 28 százalékra csökkentse, a leendő miniszter szerint ugyanakkor "kihívás" lenne azt az ellenzéki honatyák által óhajtott 25 százalékra leszállítani.
A költségvetési szakértőnek tartott, 57 éves Lew, aki a közelmúltig a Fehér Ház kabinetfőnöke volt, Timothy Geithnert váltja a pénzügyminiszteri székben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve