Emmanuel Macron azért mondott le, hogy "teljes idejét a politikai mozgalmának szentelje" - tudatta közleményben az Elysée-palota, ahol délután személyesen nyújtotta be a lemondását a 38 éves tárcavezető Francois Hollande államfőnek.
Utódának a francia köztársasági elnök egyik legrégebbi munkatársát nevezte ki Michel Sapin személyében, akinek eddigi tárcáját kiszélesítette a gazdasági ügyekkel.
Kapcsolódó
Emmanuel Macron "ismét szabad ahhoz, hogy új politikai mozgalmát felépítse" - mondta a volt tárcavezető által márciusban En marche (Indulás!) elnevezéssel alapított párt egyik szóvivője. Az új politikai mozgalom célja felülemelkedni a bal- és jobboldali megosztottságon. Emmanuel Macron korábban elmondta, hogy elégedetlen a jelenlegi baloldallal. Július 12-én Párizsban tartott nagygyűlésén pedig azt ígérte mintegy 3500 fős hallgatóságának, hogy a 2017-es választásokon győzelemre viszi a pártját.
A lemondással azonnal megindultak a találgatások, hogy új mozgalma élén Emmanuel Macron elindul-e a jövő évi elnökválasztást megelőző jelöltállító választáson, amelyet januárban rendez a francia baloldal. Francois Hollande még nem jelezte, hogy újra elindul-e az elnöki székért, illetve az előválasztáson, ahol a felmérések szerint legesélyesebb kihívója Emmanuel Macron lehetne. Eddig három volt baloldali miniszter jelezte, hogy megméretteti magát a januári jelöltállításon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve