Az európai szállításoknál valószínűleg a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, hiszen az oroszok szinte teljesen elzárták a gázcsapokat, a tartalékok viszont elég szépen gyűlnek - írja a G7.
Április eleje óta minden héten kevesebb orosz gáz érkezik a kontinensre, mint a 2015 és 2021 közötti időszakban bármikor. Az Északi Áramlat leállása óta pedig a megszokott mennyiségnek már csak az ötöde-hatoda jön.
Ez heti szinten több mint kétmilliárd köbméternyi kiesét jelent, ám a teljes európai export közel sem csökkent ennyivel. Sőt, ha az elmúlt 13 hetet nézzük, akkor heti átlagban 7,1 milliárd köbméter gáz érkezett Európában, ami a 2020-as szintet 100 millió köbméterrel még meg is haladja, míg a tavalyitól 300 millióval, a több éves maximumtól pedig 1 milliárd köbméterrel marad el.
Sikerült más forrásból pótolni a kieső orosz gázt
Mindez azt jelenti, hogy a kieső mennyiségnek több, mint a felét sikerült valamilyen más forrásból kipótolni. A legnagyobb ugrás a tengeren tankerekben érkező folyékony földgáz (LNG) esetében volt, de nagy mennyiség jön Norvégiából és jól pörög az észak-afrikai import is - írta a G7 a Brueghel Intézet adatai alapján.
Az elmúlt évek adatai alapján a téli félévben az Európai Unió gázfogyasztása átlagosan 250 milliárd köbméter körül alakult. Ha úgy kalkulálunk, hogy márciusig 250 milliárd köbméter fogy, akkor nagyjából 150 milliárd köbéternyi behozatalra és saját kitermelésre lesz szükség, jelen állás szerint a többit lehet majd a tárolókból fedezni. Ez – ha a saját kitermeléssel nem számolunk – akkor heti körülbelül 6 milliárd köbméternyi importigényt jelent. Az elmúlt hetek alapján pedig úgy tűnik, hogy ez a szükséges mennyiség az oroszok nélkül is meglehet - olvasható a cikkben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve