Az év eleje óta minden hónapban lassult a visszaesés üteme, kivéve a júliust, amikor is 0,1 százalékponttal növekedett. A minisztérium a közelmúltban 2,8 százalékról 3,3 százalékra rontotta a gazdaság visszaesésének idei ütemére vonatkozó előrejelzését, amelyet a kőolaj hordónként 52 dolláros éves átlagárára alapoztak. Az alapforgatókönyv szerint jövőre már 1,8 százalékkal növekedhet az orosz gazdaság 55 dolláros kőolajárral számolva, míg 40 dolláros éves átlag esetében 0,9 százalékos zsugorodás várható.
Az ipari termelés volumene havi összevetésben 0,1 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbihoz képest pedig 4,7 százalékkal csökkent júliusban, míg az idei első hét hónapban 3 százalékkal esett vissza. A gazdaságfejlesztési minisztérium arra számít, hogy az ipar a második vagy harmadik negyedévben éri el mélypontját, a negyedik negyedévben már növekedésnek indul.
Júliusban a külkereskedelmi forgalom többlete 34 százalékkal 11,2 milliárd dollárra csökkent az előző hónaphoz képest. A Független Államok Közösségének tagállamait nem számítva az orosz export 40,5 százalékkal 24,4 milliárd dollárra, az import pedig 43 százalékkal 14,7 milliárd dollárra esett.
Oroszország kőolajexportja júliusban az előző havival azonos szinten maradt, így 19,4 millió tonnát tett ki. Az év első hét hónapjában 6,6 százalékkal 139,8 millió tonnára nőtt a külföldre szállított orosz kőolaj mennyisége. Földgázból 11,8 milliárd köbmétert exportáltak júliusban az orosz vállalatok az előző havi 14 milliárd köbméter után. Január-júliusban 11 százalékkal 101 milliárd köbméterre csökkent a külföldre eladott orosz földgáz mennyisége.
A tőkeberuházások havi szinten 0,8 százalékkal, éves összevetésben pedig 8,5 százalékkal estek vissza júliusban, az idei első hét hónapban pedig 5,9 százalékos volt a csökkenés. Az első negyedévben 3,6, a másodikban pedig már 6,7 százalékkal zsugorodtak a tőkeberuházások az előző év azonos időszakához képest.
A kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban havi szinten 0,1 százalékkal növekedett, az egy évvel korábbihoz képest viszont 9,2 százalékkal csökkent. Az év első hét hónapjában 8,1 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. A reáljövedelmek egy hónap alatt 1,4 százalékkal növekedtek júliusban, éves összevetésben azonban 2 százalékos csökkenést mértek. Január-júliusban 2,9 százalékkal süllyedt a lakosság reáljövedelme.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve