A második világháború óta a legsúlyosabb menekültválsággal néz szembe Európa - állapították meg a Guardiannak nyilatkozó elemzők azt megelőzően, hogy Berlinben egy asztalhoz ült volna egymással Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő. Céljuk, hogy feltámasszák a krízis közös európai kezelését azt követően, hogy az EU-tagországok visszautasították az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos javaslatát.
A részletekről egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy el akarják készíttetni azon országok listáját, amelyek kérelmezői csak kivételes esetben kaphatják meg a menekültstátust. Az EU korábban kudarcot vallott abban, hogy elfogadjon egy ilyen közös listát.
Emellett a két vezető segítséget fog kínálni Olaszországnak és Görögországnak, a legnagyobb bevándorlási nyomás alatt álló országoknak a fogadóállomások kiépítéséhez. Támogatást kívánnak adni a menekültstátust kérők és az illegális bevándorlók személyazonosságának meghatározásához is. Ezek az intézkedések összhangban vannak német szociáldemokrata politikusok hét végi nyilatkozatával, amelynek lényege, hogy minden EU-tagországnak ugyanolyan emberségesen kell bánnia a menekültekkel, mint ahogy Németország teszi.
Hivatalos olasz adatok szerint a hét végén 22 hajó kötött ki az ország partjainál, amelyekről 4400 menekült szált partra. Paolo Gentiloni külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a válság tönkreteheti Európa lelkét. A bevándorlással kapcsolatos legnagyobb veszély, hogy Európa legrosszabb arcát mutatja: az önzést, az uniós tagországok közti veszekedést és vaktában hozott döntések sorozatát.
Merkel és Hollande egyeztetni fog arról is, hogy újra erősödött az erőszak Ukrajnában. A csúcstalálkozó ki fog egészülni Petro Porosenko ukrán államfővel, aki később csatlakozik a francia és a német vezetőhöz. Aki feltűnően hiányzik, az Vlagymir Putyin orosz államfő. Négyen együtt februárban Minszkben 17 órás tárgyalás után hozták tető alá a délkelet-ukrajnai tűzszünetet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve