Az ügy előzménye, hogy egy Srí Lanka-i állampolgár menedékjog iránti kérelmet nyújtott be Nagy-Britanniában. Arra hivatkozott, hogy a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű szakadár szervezetet tagjaként a helyi biztonsági erők fogva tartották és megkínozták, visszatérése esetén pedig további rossz bánásmód fenyegeti.
Indoklásában az is szerepelt, hogy az elszenvedett kínzás következményeit viseli, és poszttraumatikus stressz szindrómában, valamint depresszióban szenved. A brit hatóságok a kérelmet elutasították, mert nem tudták megerősíteni, hogy a kérelmezőt további veszély fenyegetné, ha hazatér - számol be az MTI. (Tavaly 1290 menekültet fogadott be Magyarország.)
Ha az érintettet visszaküldése esetén csak egészségi állapotának további romlása fenyegeti, az nem elegendő indok ahhoz, hogy kiegészítő védelemben részesüljön az Európai Unió területén - húzta alá ítéletében a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék. Azt azonban az ügyben eljáró brit bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy fennáll-e annak a veszélye, hogy az érintettől hazájában szándékosan megtagadják a korábban elkövetett kínzások fizikai és mentális utóhatásainak kezelését - közölte az uniós bíróság.
A menekültekről szóló Genfi Egyezményre támaszkodó uniós irányelv szerint kiegészítő védelemben részesülhet minden olyan bevándorló, aki nem rendelkezik menekültstátusszal, azonban a származási országában olyan súlyos fenyegetésnek van kitéve, mint a halálbüntetés, a kínzás, az embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy más büntetések. A kiegészítő védelemben részesülők határozott időtartamra szóló, tartózkodásra jogosító engedélyt kapnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve