A New York-i Egyetem pontos előrejelzéseiről világszerte ismert gazdaságtan professzora a Handelsblatt című lapban pénteken megjelent interjúban kifejtette: a német politikusok látják az euróövezet problémáit és értik a megoldási javaslatokat, de cselekvés helyett csak az időt húzzák. Arra számítanak, hogy a következő 12 hónapot "valahogy csak kihúzzuk", a válság pedig majd közben enyhül. "Ez a terv azonban bukásra van ítélve" - mondta Nouriel Roubini. A június végi uniós csúcs után indult piaci enyhülés nem lesz tartós, a spanyol és olasz állampapírokra nehezedő nyomás tovább emelkedik, így amit súlyos megszorításokkal megtakarítanak, azt az állampapírhozamok emelkedése miatt rögtön el is veszítik.
Fél éven belül teljesen ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, Görögországban pedig megbukik a kormány. Tizenkét hónapon belül Görögország 50 százalékos valószínűséggel elhagyja az euróövezetet, a következő 3-5 évben pedig ugyancsak 50 százalékos valószínűséggel további országok követik. Ebben az esetben előfordulhat, hogy Németország például Hollandiával és Ausztriával vagy Finnországgal közösen megtartja az eurót, de az övezet így is menthetetlenül felbomlik.
Kapcsolódó
Jövőre akár "a tökéletes vihar" is bekövetkezhet, vagyis előfordulhat, hogy egyszerre több gazdasági erőközpont kerül bajba, magával húzva a válságba az egész világgazdaságot. Lehet, hogy az euróövezet felbomlása mellett az Egyesült Államok is recesszióba kerül a megszorítások miatt, Kínában pedig drasztikusan lelassul a gazdasági növekedés - mondta Nouriel Roubini.
Az euróövezetben az időhúzás nem válhat be, mert nem maradt idő. A déli periférián eluralkodó gazdasági depresszió már a kontinens harmadik és negyedik legnagyobb nemzetgazdaságára is kezd átterjedni, ha pedig Spanyolország és Olaszország is segítségre szorul, akkor a Nemzetközi Valutaalap és a két euróövezeti mentőalap (EFSF, ESM) pénze együtt sem lenne elég.
A kiút a fiskális unió megteremtése a közös adósságkezeléssel, a bankunió a közös betétbiztosítási rendszerrel, valamint a recessziót csak tovább súlyosbító megszorítások felváltása a transzferunióval, a válságállamok célzott támogatásával, amelyek révén be lehetne indítani a déli periféria gazdaságát.
"A történelem ítélete világos. Ezen a szakaszon át kell esni, és amikor például Németországot egyesítette Bismarck, vagy létrehozták az Egyesült Államokat, ez meg is történt. Az egyetlen valutaunió, amelyben nem hoztak létre fiskális uniót és bankuniót, a 19. században alapított latin pénzunió volt. A francia-belga-svájci-olasz formációra ma már nem emlékszik senki, mert tíz év után összeomlott" - mondta Nouriel Roubini.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve