A csernobili atomkatasztrófa 30 éve élhetetlenné tette az erőmű egy jelentős kiterjedésű, lényegében Luxemburghoz hasonló nagyságú területét, most pedig az ukrán kormány befektetőket keres a terület újjáélesztéséhez - írja a Bloombergre hivatkozva a Portfolio.hu. Ehhez a tervek szerint a napenergiát vennék igénybe, a területen ugyanis kevés dolog van, amiből hasznot lehet húzni, a régóta fennálló radioaktív sugárzás miatt a mezőgazdaság és erdészet túlságosan veszélyes.
Az ukrán környezetvédelmi miniszter, Osztap Szemerak egy Londonban adott interjúban elmondta, a csernobili területek kedvező potenciállal bírnak a megújuló energiatermeléshez. Vannak kiépített magasfeszültségű távvezetékek, a terület nagyon olcsó és bőven van képzett erőművi munkaerő.
Ukrajnában meglehetősen kedvezőek a környezeti feltételek a szolárenergia termeléshez, jobbak, mint Németországban, ahol eddig 39 GW kapacitást telepítettek már. Az ukránok 1,1 milliárd dollár beruházással akarnak 1 GW induló szolár kapacitást telepíteni a területen.
Több külföldi befektető is érdeklődött már, köztük két amerikai és négy kanadai cég. Az év végére a napenergia kapacitásokat már 4 GW-ra növelnék a csernobili területen.
A beruházásnál potenciális finanszírozóként az EBRD is megjelenhet, a tárgyalások azonban itt még a korai szakaszban vannak - olvasható a portálon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve