A kormány nem döntött nyíltan a tilalom mellett, ehelyett olyan célt tűzött ki, amely szerint a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának kevesebb, mint 50 gramm/kilométer alatt kell lennie, ennek a feltételnek pedig csak a hibrid vagy elektromos autók tesznek eleget - írta az MTI.
Szlovéniában az ország egész területén 470 elektromos töltőállomás van, jól elosztva az utakon. A kormány stratégiája szerint a töltőállomások jelenlegi hálózatát 2020-ig 1200-ra, 2025-ig 7 000-re, 2030-ra pedig 22 300-ra kell bővíteni.
A kormány azt tervezi, hogy a hibrid és elektromos autók 2030-ig a hagyományos meghajtású járművek 17 százalékát váltják fel.
A statisztikai hivatal adatai alapján 2016 végén 1 millió 470 ezer közúti gépjárművet regisztráltak Szlovéniában, 2 százalékkal többet az előző év ugyanezen időszakához képest, és ebből 1,1 millió személygépkocsi volt.
A tavalyi évben mintegy 74 ezer új kocsit értékesítettek az országban, ami rekordmennyiségnek számít. Nőtt az elektromos és hibrid autók eladásának száma is. Az autókereskedők adatai alapján Szlovéniában 900 ilyen autót értékesítettek az év első nyolc hónapjában, ami duplája a 2016-os eladásoknak.
Szlovéniában a saját tulajdonban lévő gépkocsik aránya az egyik legmagasabb a világon, 523 autó jut 1000 emberre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve