Az elképzelések szerint egy 40 kilométeres tenger alatti alagúttal kötnék össze a két országrészt a skóciai Stranraer és az észak-írországi Larne között, ahol jelenleg kompok közlekednek - írta a Sunday Times és a Sunday Telegraph, hozzátéve, hogy az illetékesek tanulmányozzák a brit vasúti ipar erre vonatkozó javaslatait, írja az MTI.
A lapok szerint Boris Johnson miniszterelnök nagy pártolója a projektnek, amely négy órára csökkentené a menetidőt London és az északír főváros, Belfast között. Emellett a vasúti összeköttetés erősebben Nagy-Britanniához kötné Észak-Írországot, amelyet az Európai Unióból való brit kilépés óta vámhatár választ el az Ír-tengeren, szállítási problémákat okozva.
Kapcsolódó
Már több mint 100 éve vannak elképzelések Nagy-Britannia és az Ír-sziget összekötésére, de a tervek eddig ritkán jutottak előre ennyire - írják a lapok. Az Ír-tengeren gyakran tomboló erős szélviharok miatt híd építését nem tartják megvalósíthatónak, ráadásul egy esetleges híd pilléreit több száz méter mélyen kellene a tengerfenékbe süllyeszteni.
A brit kormány Skócia-ügyi minisztere, Alister Jack egy éve azt mondta, hogy 2030-ra elkészülhetne az alagút, mintául a Nagy-Britanniát az európai kontinenssel összekötő, 1994-ben átadott alagút szolgálna. A Sunday Times szerint a tervet ellenzi a CBI gyáriparos-szövetség, amely attól tart, hogy "esetleg drágának és fölöslegesnek bizonyuló célra" költenék a szűkös közpénzeket - írta a Portfolio.hu az MTI-re hivatkozva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve