A kancellár Dalia Grybauskaite litván elnökkel folytatott megbeszélése után kettejük sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy veszélybe sodorhatja-e a balti térség energiabiztonságát a tervezett fejlesztés, elmondta: a német kormány tudja, hogy a balti országoknak vannak fenntartásai a beruházással kapcsolatban, és tárgyaltak is az ügyről a litván államfővel.
A német kormány pusztán üzleti megfontolások alapján hozott döntésnek tartja a beruházást, és "teljes mértékben elkötelezett az európai energiabiztonság iránt". Németország "mindent megtesz az energiapolitika partnerségen alapuló továbbfejlesztéséért" - hangsúlyozta Angela Merkel.
Rámutatott, hogy amint Litvánia, úgy Németország is törekszik a diverzifikációra, és Németország elsősorban a megújuló energiaforrások kiaknázására helyezi a hangsúlyt.
A három balti ország mellett a visegrádi négyek is kifogásolják az Északi Áramlat 2 megépítésének tervét, álláspontjuk szerint meg kell vizsgálni, hogy összhangban van-e az uniós szabályokkal.
Az Északi Áramlat 2 projekt részvényesi megállapodását tavaly szeptember elején írták alá a hat érintett cég vezetői. A Gazprom orosz gázipari vállalat, a holland-brit Shell, a német E.ON és a BASF/Wintershall, az osztrák OMV és a francia Engie (korábbi nevén a GDF Suez) azt tervezi, hogy két új - a már meglévő vezetékpárral azonos -, évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővíti a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlatot, amelynek kiindulási pontja Viborg és a németországi Greifswaldig tart.
Az új vezetékpár kiépítésével Oroszország kiiktatná Ukrajnát mint tranzitországot, és egyetlen útvonalra terelné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, egyúttal domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve