Rámutatott: Európa kész keményen szembenézni az adósságválsággal, azonban a deficiteket nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni. Merkel szerint Európában hiányoznak a politikai struktúrák az euró megfelelő működtetéséhez.
Az európai adósságválság megoldásánál óvott attól, hogy Németországtól túl sokat követeljenek, és az euróövezeti válságalap növelésére vonatkozó felhívásokat is elutasította. Nincs értelme megduplázni vagy megháromszorozni az euróövezeti segélyezést - mondta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a tervezett költségvetési paktum nem utolsósorban erősebb európai integrációhoz vezet.
Egyúttal elutasította uniós partnerei követeléseit, hogy a gazdasági egyensúlytalanságok leépítésére Németországnak többet kellene tennie. Mint mondta, tudja, hogy ilyen jellegű feszültségek léteznek az euróövezetben, de a versenyképesség területén az egyenlősdit nem lehet az ambícióktól függetlenül tekinteni. Európában a legjobbakat kell buzgón követni - mutatott rá.
A 42. davosi Világgazdasági Fórum vasárnapig tart. A svájci üdülőhelyen évente megrendezett találkozón a világgazdaság aktuális helyzetéről cserélnek eszmét vezető politikusok, gazdasági szakemberek. Jelen van közel 40 ország kormányfője, Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter, Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Robert Zoellick, a Világbank elnöke, Nabil al-Arabi, az Arab Liga főtitkára, illetve Ban Ki Mun, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára is. A konferencián beszédet mond Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke.
Az idei davosi fórum hivatalos témamegjelölése "A nagy átalakulás: új modellek kialakítása". A konferencia honlapjának összefoglalója szerint mind rövid, mind hosszú távon nagy átalakulás előtt áll a világgazdasági rend.
Klaus Schwab, a konferencia alapítója és vezérigazgatója kiemelte: "a kapitalizmus - jelenlegi formájában - nem illik a minket körülvevő világhoz. Nem értettük meg a 2009. évi pénzügyi válság tanulságait. Sürgősen szükség van egy világgazdasági átalakulásra, aminek a társadalmi felelősségérzet világgazdasági szintű ismételt elismerésével kell kezdődnie".
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve