Angela Merkel a munkaadói érdekképviseletek országos szövetségének (BDA) berlini tanácskozásán elmondott beszédében kiemelte, hogy Németország célja továbbra is az ukrán válság diplomáciai rendezése, de a vasárnap tartott "illegális választásokra" tekintve látható, hogy a már érvényben lévő megállapodások végrehajtása is nagy nehézségekbe ütközik.
A válságot a kijevi kormány és a szakadárok szeptemberi minszki tűzszüneti megállapodása alapján kell kezelni, de Oroszország "nem járul hozzá a rendezéshez olyan módon, ahogyan azt szeretnénk, különösen ami Luhanszkot és Donyecket illeti" - fogalmazott a német kancellár. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy az ukrán válságban folytatott moszkvai politika miatt "elkerülhetetlenek voltak a gazdasági szankciók, és pillanatnyilag semmi nem indokolja azok megszüntetését".
A német kormányszóvivő hétfőn még a szankciók kiterjesztésének lehetőségét is felvetette. Steffen Seibert berlini tájékoztatóján azt mondta, hogy ha tovább mélyül a válság, akkor szükségessé válhat annak megfontolása, hogy további büntetőintézkedéseket tegyenek Oroszország ellen.
A szankciók esetleges kiterjesztésével kapcsolatban Andreas Schockenhoff, a Merkel vezette konzervatív CDU parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának helyettes vezetője, azt mondta, hogy a személyre szabott, célzott büntetőintézkedésekkel sújtottak körét ki kell bővíteni mindazokkal, akik részt vettek az illegális választások előkészítésében és lebonyolításában.
A két kelet-ukrajnai megyében rendezett választás "provokáció" volt, amire "az EU-nak választ kell adnia" - emelte ki a politikus a CDU/CSU konzervatív pártszövetség Bundestag-frakciójának közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve