Angela Merkel a G20 csoport csúcstalálkozója után egy tekintélyes ausztrál külpolitikai kutatóintézet, a Lowy Institute meghívására tartott előadást Sydney-ben, és beszédéről csaknem valamennyi német újság a címoldalon számolt be, kiemelve, hogy a kancellár rendkívül hevesen bírálta az orosz elnököt az ukrán válságban követett politikája miatt.
A Der Tagesspiegel szalagcíme szerint például "Merkel leszámol Putyinnal", a Süddeutsche Zeitung pedig azt írta öles betűkkel, hogy "Merkel: Putyin megtiporja a jogot", míg a Die Welt azt emelte ki, hogy "Merkel futótűztől tart".
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) elsőként azt idézte a kancellár beszédéből, hogy "a történelemből tudjuk, nem szabad túlságosan békülékenynek lenni". Ugyanakkor az ukrajnai konfliktust nem lehet katonai eszközökkel megoldani, de "azt is tudjuk, hogy a regionális konfliktusok gyorsan futótűzzé válhatnak" - tette hozzá Merkel. A német kancellár a FAZ beszámolója szerint felidézte: 2008-ban személyesen akadályozta meg, hogy Ukrajna megtegye az első lépést a NATO-csatlakozás felé. Hozzátette, hogy az ukrán NATO-tagság kérdésében nem változott a véleménye, azt viszont "nem lehet megtiltani egy országnak", hogy szabadkereskedelmi megállapodást vagy társulási szerződést kössön az EU-val.
A kancellár a hét végén Brisbane-ben négyszemközti megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyinnal, majd csatlakozott hozzájuk Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, és további két órán keresztül egyeztettek. A Die Welt szerint Merkel kifejtette, hogy a NATO az együttműködésen alapuló és a biztonságot szolgáló szövetség, Putyin viszont úgy vélte, hogy a NATO Moszkva ellenfele, és fenyegeti az orosz érdekszférát. Ezután Merkel inkább az EU-ra koncentrált, és Junckerrel együtt megpróbálta meggyőzni Putyint arról, hogy az EU a keleti bővítéssel együtt sem jelent fenyegetést Oroszországra, és mindkét félnek hasznos együttműködést kezdhetne az eurázsiai unióval.
A Sydney-ben mondott kancellári beszédről szóló beszámolók alapján a próbálkozás nem vezetett eredményre. A "nemzetközi jogot megtipró, érdekszférákból kiinduló régi gondolkodásmód nem érvényesülhet" - idézte a Der Tagesspiegel a kancellárt, aki kijelentette, hogy a hidegháborúból származó gondolkodásmód "nem is fog érvényesülni, legyen akármilyen nehéz és hosszú az út".
Vlagyimir Putyin nem hajlandó a kölcsönös tisztelet és a jogállamiság alapján kezelni az ukrajnai konfliktust, és tevékenysége "az európai békerendszer egészét megkérdőjelezi" - mondta Angela Merkel. Az ukrán válság "valójában egyáltalán nem regionális ügy", hanem "valamennyiünket érinti" - tette hozzá.
Az előadás utáni pódiumbeszélgetésen konkrétabban fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az EU nem hajolhat meg Moszkva előtt, mint egykor az NDK, "különben azt kellene mondanunk: túl gyengék vagyunk, (...) nem vehetünk fel senkit, előbb meg kell kérdeznünk Moszkvát, hogy szabad-e. Ez ment negyven éven keresztül, és én nem akarok ehhez visszatérni" - idézte a Spiegel Online hírportál Angela Merkelt, aki azt is elmondta, hogy szerinte "nemcsak Ukrajnáról van szó, hanem Moldováról, Grúziáról, és ha ez így megy tovább, akkor (...) kérdésessé válhat Szerbia, a Nyugat-Balkán" is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve