Úgy fogalmazott: ha valamennyien "iparkodnak és megfeszített erővel dolgoznak", akkor sikerül összerendezni a négy párt elképzeléseit olyan formában, hogy mindegyik érvényre juttathatja az identitását, és közösen az ország javát szolgálják.
Mint mondta, a tárgyalások vezérfonala számára az, hogy most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a németek tíz év múlva is jól éljenek - idézi az MTI.
A pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) Jamaica-koalíciónak nevezett együttműködésről folytatott tárgyalások első két hetében mind a 12 kijelölt témát átvették. Számos ügyben még csak azt sikerült megállapítani, hogy nem értenek egyet, eltérnek az elképzelések például a migráció és a menekültek ügyében, a klímavédelem, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseiben.
Kapcsolódó
(Cikkünk folyamatosan frissül)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve