Angela Merkel a ZDF német országos köztelevízióban este sugárzott interjúban hangsúlyozta, hogy a migrációs válság hatékony kezeléséhez elvezető "igazi válaszok" az uniós "külső határokon és Törökországban vannak". A kancellár ismét elutasította a befogadható menekültek maximális számának megnevezésére irányuló követeléseket. Németország nem tudja egyedül eldönteni, hogy "ki jön, és ki nem jön", és nem tud "felső határokat egyoldalúan meghatározni" - mondta Merkel.
Arra a kérdésre, hogy csökkenésnek indulhat-e az idén a Németországba érkező menedékkérők száma, azt mondta, hogy ebben csak reménykedni lehet, és egyelőre az emberáradat "rendezésére és irányítására" van lehetőség. A menekültek számát csak a válságot kiváltó okok kezelésével lehet csökkenteni, ezek az okok pedig "Németországon kívül vannak".
Biztosítani kell az uniós külső határokat, és az EU-nak meg kell állapodnia a válság terheinek megosztásáról Törökországgal. Ennek részeként menekültkontingesek átvételéről is meg kell egyezni, hogy "az illegalitást legalitás" váltsa fel - mondta Merkel.
Arra a kérdésre, hogy nem szolgáltatja-e ki magát az EU Törökországnak, azt mondta, hogy van "bizonyos mértékű függőség", ez azonban a globalizált világ velejárója, és a megállapodáshoz Törökországnak is fűződik érdeke. A menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszerről úgy vélte, hogy azt "tovább kell fejleszteni", a belső határőrizet nélküli schengeni övezetet pedig meg kell őrizni.
Angela Merkel hangsúlyozta, hogy teljes mértékben kitart eddigi álláspontja mellett, továbbra is úgy véli, hogy meg lehet birkózni a válsággal, s az a helyes, ha "Németország barátságos arcot mutat" a világnak. A sok kritika ellenére számára kétségtelen, hogy "sikerülni fog", ugyanakkor Németország egyedül nem tudja legyőzni a válságot - fejtette ki. Ezzel összefüggésben a legnagyobb csalódásnak azt nevezte, hogy nehezen halad előre a válság okozta terhek tagállamok közötti méltányos megosztásának ügye.
A szíriai menedékkérők lehetséges jogállásával kapcsolatban visszautasította azt az állítást, hogy kicsúszott volna a kezéből a folyamatok ellenőrzése. Elmondta: Thomas de Maiziere belügyminiszter ugyan változtatásokat kezdeményezett, de ő jelezte fenntartásait, és végül abban állapodtak meg, hogy a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete, a belügyminiszteri konferencia (IMK) foglalkozik majd az üggyel. Ez azt mutatja, hogy továbbra is a kormányfő határozza meg a kormány politikáját - mondta Angela Merkel.
"A kancellár és az egész kormány ura a helyzetnek" - hangsúlyozta a német kancellár.
Azzal kapcsolatban, hogy Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter lavinához hasonlította a migrációs válságot, azt mondta, hogy nem ilyen "képekben" gondolkodik a válságról, ennyiben nem ért egyet miniszterével, aki azonban rendkívüli személyiség, "önálló intézmény" a német politikában.
Kiemelte, hogy örömmel végzi a munkáját és elszántan küzd az ország újraegyesítése óta a legnagyobb kihívást jelentő válság megoldásáért. "Nem én vagyok az első kancellár, akinek harcolnia kellett valamiért" - hangsúlyozta. Egyben kizárta annak lehetőségét, hogy bizalmi szavazást kér maga ellen. "Ebben a törvényhozási ciklusban a polgárok rendelkezésére állok" - mondta Angela Merkel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve