Az euró két hónapos mélypontra került a dollárral szemben, miután Angela Merkel német kancellár az ARD televíziónak nyilatkozva jelezte: Görögország némi adósságkönnyítésre számíthat. Ezzel még távolabbra került az a lehetőség, hogy a görögök kilépnek az eurózónából, így a devizakereskedők ismét az árfolyamokra ható egyéb tényezőkre fordíthatják figyelmüket - derül ki a Bloomberg cikkéből.
A hedge fundok és más nagy piaci spekulációval foglalkozó befektetési alapok most ara játszanak, hogy az euró gyengülni fog, miközben a dollár - nem csupán a közös európai valutával szemben - erősödő pályán marad. Azzal, hogy a Grexit veszélye kitolódott, azaz nem kell attól tartani, hogy ez akár heteken belül bekövetkezhet, elhárult az egyik akadály az amerikai jegybank kamatemelése elől - mondja Ray Attrill ausztrál devizastratéga.
Kapcsolódó
Más szóval a piaci folyamatokat a következő időszakban ismét az határozhatja meg, hogy az USA-ban és Európában éppen ellentétes pályán halad a monetáris politika. A Fed kamatemelésre készül, miközben az Európai Központi Bank még több mint egy évig folytatja kötvényvásárlásait, azaz monetáris enyhítését. A szakértők egyébként 33 százalékra adják annak az esélyét, hogy az amerikai jegybank már szeptemberben, 71 százalékra pedig annak, hogy decemberben szigorít.
A közös európai valutáért 1,0828 dollárt kellett adni hétfőn reggel Londonban, miután az árfolyam elérte a május 27. óta nem látott 1,0821 szintet. Az euró 4,5 százalékkal gyengült idén a dollárral szemben, amivel a második legrosszabbul teljesítő valuta a Bloomberg tíz fejlett ország devizáját nyomon követő rangsorában.
A dollár nyolc, a jen 3,8 százalékkal erősödött. A szakértők arra számítanak, hogy a következő hónapokban erősödni fog a dollár, amit amit főként az euró, illetve az nyersanyag- és energiaexporttól függő országok devizái szenvedhetnek meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve