Súlyos hibának tartja Angela Merkel német kancellár, hogy a menekültek útvonalába eső balkáni országok egyoldalú döntéssel lezárták a határukat - idézte a politikus nyilatkozatát a BBC. A határzársorozatot Ausztria kezdte azzal, hogy néhány százban limitálta a területére naponta beengedett bevándorlók számát.
Folytatva a sort Szlovénia kedden bejelentette, hogy csak humanitárius megfontolásokból enged be a területére menekülteket. Horvátország és Szerbia azonnal hasonló lépéseket tett, majd Macedónia lezárta görögországi határát, amelynek túloldalán mostanra 14 ezer menekült torlódott fel az állandó esők miatt sártengerré vált táborokban.
Ki viszi el a balhét?
Merkel legfőbb kifogása éppen az, hogy a balkáni határzár rendkívül nehéz helyzetbe hozza Görögországot. Szerinte az ilyen intézkedésekről közös európai döntést kell hozni. A kancellár a hét elején is ezen a véleményen lehetett, ezért vetette ki az EU-török csúcsértekezlet záródokumentumának tervezetéből azt a passzust, amely deklarálta volna a balkáni menekültútvonal lezárását.
Az MDR rádióállomásnak adott csütörtöki interjújában elismételte azt a régi álláspontját, miszerint a bevándorlók visszatartása nem oldja meg a problémát, nem fenntartható és nem kínál tartós választ a kihívásra.
Igaz, hogy a határkorlátozások és a macedón határzár csökkenti az Európába bejutó menekültek számát, de Merkel olyan megoldást akar, amely mind a 28 EU-tagállamnak elfogadható, azaz nem hárítja ez esetben egyikükre, a görögökre a problémát.
Marad a sorompó
Eközben Johanna Mikl-Leiter osztrák belügyminiszter kijelentette, hogy országa tartósan lezárta a balkáni vándorlási útvonalat. Csak egy következetes jelzés riaszthatja el az embereket attól, hogy Európában próbáljanak menekültstátust kérni - adott betekintést kormánya megfontolásaiba.
Merkel az EU-török megállapodásban látja a megoldást, ám annak egyes részeivel kapcsolatban jogi aggályok merültek fel. Nevezetesen a menekültek visszaküldése kiindulási helyükre ütközhet a nemzetközi joggal.
Maradnak Görögországban?
Emellett Ankara világossá tette, hogy bármilyen egyezséget írnak alá az nem vonatkozik majd a Görögországban rekedt több tízezer emberre.
Ezzel a hét elején kidolgozott megállapodástervezetnek arra a részére utaltak, amely szerint egy adott időponttól kezdve minden újonnan Görögországba érkező illegális (nem a rendes tranzitútvonalat választó, papírok nélküli) bevándorlót visszafordítanának Törökországba - egy megkötéssel. E szerint minden visszakerülő szír helyett az EU egy szír menekültet átvenne közvetlenül Törökországból.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve