Frank-Walter Steinmeier a Der Spiegel című hírmagazinban megjelent interjúban felidézte, hogy több uniós tagország amellett érvelt, hogy a menekültválságban elsőként az EU külső határának jobb védelméről kell gondoskodni. Az Európai Bizottság a héten jó és ambiciózus javaslatokat terjesztett elő erről, így most valamennyi partnerünknek, köztük a tehermegosztás kérdéséhez tartózkodóan viszonyuló partnereknek is az a felelősségük, hogy gyorsan és következetesen végrehajtsák a menekültválsággal összefüggő közös döntéseket - mondta a német diplomácia vezetője.
Arra a kérdésre, hogy mi a teendő, ha valamely tagállam kormánya nem tartja magát ezekhez a döntésekhez, azt mondta, hogy az EU jogközösséget alkot, amelyben az adott szó számít valamit, és ha másként nem megy, az ilyen esetekre előírt jogi úton kell tisztázni a dolgokat. Ez nem szép, de ha nincs más megoldás, így kell lennie, és Szlovákia így is akarja - fejtette ki Frank-Walter Steinmeier.
Nem vendégszeretet, hanem erkölcsi kötelesség
Viszont mindazoknak, akik vonakodnak, tudniuk kell, hogy mi forog kockán: a nyitott határok Európában. A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa hangsúlyozta, hogy az EU területére érkező menekülthullám történelmi nagyságú, így nem lehetett számítani arra, hogy semmi perc alatt, mágikus kézrátétellel kezelhetővé válik a helyzet. Nem segít semmi más, csak egy közös, európai uniós megoldás, amelyben mind a 28 tagország részt vesz.
Vannak azonban, akik Németországra mutogatnak és a szemünkre vetik, hogy csakis a befogadás német kultúrája (deutsche Willkommenskultur) miatt áramlik Európába másfél millió menekült Szíriából és Irakból, holott a legtöbben nem önszántukból hagyták el hazájukat és családjukat, hanem az erőszak és barbárság, a háború és halál elől menekülve - mondta a német külügyminiszter, hozzátéve, hogy erkölcsi kötelességünk és európai felelősségünk menedéket nyújtani a rászorulóknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve