Az IW által megkérdezett 46 szakmai képviseleti szervezetből 29 számít saját ágazata teljesítményének növekedésére, hét pedig a csökkenésére. A beruházások növekedését 17 szervezet, csökkenését pedig öt jelezte előre.
A foglalkoztatás növelését, illetve csökkentését egyaránt 12 szervezet jelezte előre, vagyis a termelés és a beruházások növekedéséből nem következik a munkahelyek számának növekedése is. A munkahelyek növekedését leginkább gátló tényezők közül a szövetségi minimálbér bevezetését és a pénzügyi szektorban megszigorított szabályokat emelték ki a legtöbben.
Az IW felmérésében 12 szervezet jelezte, hogy az üzleti hangulat javulására számít jövőre, 13 pedig a romlására. A kockázati tényezők közül a feltörekvő piacok gazdasági lassulását és a fokozódó európai terrorfenyegetettséget emelték ki leglényegesebbként.
A pozitív hatású üzleti tényezők közül az erős lakossági fogyasztási hajlandóságot, az euróövezeti gazdasági helyzet rendeződését, valamint az amerikai és a brit konjunktúra erősödését emelték ki a válaszadók.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve