A 69 Michael Barnier csütörtök délelőtt egy Twitter posztban jelentette be, hogy elkapta a koronavírust. Jól van és jó hangulatú - mint arról tájékoztatott a CNBC.com. Mint írja, követi az előírásokat és karanténba került munkatársaival együtt.
Barnier azóta vezeti a brexit ügyében a tárgyalásokat az Európai Unió részéről, amióta Nagy-Britannia benyújtotta hivatalosan is kilépési szándékát. Szintén ő vezeti a tárgyalások második fázisát, amely ebben a hónapban vette kezdetét, s amelynek célja az lenne, hogy egy kereskedelmi egyezményt hozzon az EU és Nagy-Britannia tető alá még az év vége előtt. Elvileg a tárgyalásoknak ezen a héten is lett volna fordulója Londonban, azonban ez elmaradt, mert az érintet tisztségviselők nem tudtak utazni a bejelentett korlátozások miatt. Eredetileg azt tervezték, hogy videokonferenciát tartanak, azonban erre végül nem került sor.
Nagyon sok szakértő arra számít, hogy a brexit határidejének a kitolása elkerülhetetlen lesz a járvány okozta helyzet miatt, s azért, mert az érintett kormányoknak más kérdésekre kell e helyett koncentrálnia. A brit kormány azonban eddig azt állította, ragaszkodnak ahhoz, hogy a kilépés ne szenvedjen további késedelmet. Boris Johnson brit miniszterelnök az alsóházban szerdán azt mondta, a januárban elfogadott törvények szerint a kormány büntethető akkor, ha további halasztásért folyamodik.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve