Michelle Obama szerint Hillary Clinton már az első munkanapján készen áll arra, hogy főparancsnok legyen.A first lady az észak-karolinai Salem-Winstonban kampányolt Hillary Clinton mellett csütörtökön.
Nem ez az első alkalom, hogy Barack Obama elnök felesége a demokraták elnökjelöltje mellett állt ki, ám először fordult elő, hogy Clintonnal együtt lépett pódiumra a demokrata párti hívek előtt. Michelle Obama sok elemében megismételte korábbi kampánybeszédét, amennyiben felidézte, hogy ő is és Clinton is hasonló családi környezetből származik, neveltetésük is hasonló, ezért mindketten jobban megértik az átlag amerikait, mint Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje.
"Ha Hillary Clinton nem nyeri meg a választást, az rajtunk múlik majd, azért, mert nem álltunk mellé, mert nem szavaztunk rá elegen" - fogalmazott a first lady, aki szerint republikánus ellenfelének éppen az a stratégiája, hogy elbátortalanítsa, otthon tartsa a választókat. Michelle Obama szerint Donald Trump azzal, hogy állandóan "elcsalt" választásokat emleget, lényegében azt szeretné elérni, hogy a választók otthon maradjanak. Michelle Obama kiemelte, hogy Hillary Clinton a legalkalmasabb arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. "Már az első naptól kezdve készen áll majd arra, hogy főparancsnok legyen" - mondta a first lady. Az Egyesült Államokban ugyanis az elnök egyúttal a hadsereg főparancsnoka is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve