Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a tárgyalás után újságíróknak elmondta, hogy kollegáival "hosszú és nyílt" vitát folytattak, amelyen "ellentétek" mutatkoztak meg a kelet-ukrajnai helyzet kezelését illetően, és világossá vált, hogy tovább kell dolgozni a csúcstalálkozó "feltételeinek" megteremtésén.
Ugyanakkor abban egyetértettek - tette hozzá -, hogy össze kell hívni az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet (EBESZ), Ukrajna, Oroszország és az oroszbarát szakadárok képviselőiből álló kontaktcsoportot, és a testület tavaly szeptemberi minszki megállapodásának végrehajtását célzó további lépéseket kell tenni.
Steinmeier szavai szerint akár már a jövő héten folytatódhat a külügyminiszteri szintű egyeztetés a csúcstalálkozóról, ha sikerül előbbre jutni a minszki egyezmény ügyében.
A találkozó megrendezését Petro Porosenko ukrán elnök javasolta még december végén. A "normandiai formátum" néven is emlegetett országcsoport vezetői az eredeti tervek szerint csütörtökön tárgyaltak volna Asztanában, Kazahsztán fővárosában.
A német álláspont szerint a csúcstalálkozónak csak akkor van ételme, ha előbb biztosítják a minszki megállapodás maradéktalan végrehajtását. A megállapodás egyebek között fegyvernyugvást irányoz elő a kelet-ukrajnai válsággócban, és egy úgynevezett ütközőzóna kialakítását a frontvonal mentén harminc kilométer széles sávban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve