Csung San-san üzleti érdekeltségeinek értéke idén 70,9 milliárd dollárral 77,8 milliárdra (23 ezer milliárd forint) szökött fel, és ezzel a 11. lett a világ leggazdagabbjainak listáját, maga mögé utasítva Ázsia két korábbi listavezetőjét, a kínai Jack Mát és az indiai Mukes Ambanit.
A 66 éves Csung San-san cégbirodalma az újságírástól a gombatermesztésen át az egészségügyi ellátásig üzletágak széles körét öleli fel. 2020 előtt alig ismerték Kína határain kívül, idén lett szupergazdag vakcinagyártó és palackozott vizet forgalmazó cége révén.
A Beijing Wantai Biological Pharmacy Enterprise nevű vakcinagyártó vállalatát az üzletember áprilisban bevezette a kínai tőzsdére, három hónappal később pedig Nongfu Spring nevű ásványvíz-forgalmazó cégét vitte tőzsdére Hongkongban.
A koronavírus ellen vakcinát előállító gyógyszergyár részvényeinek értéke több mint 20-szorosára emelkedett a tőzsdei bevezetés óta, és 155 százalékkal nőtt a hongkongi tőzsde egyik sztárjának számító Nongfu Spring-részvények árfolyama is.
Az előző ázsiai listán az első helyet elfoglaló Mukes Ambani vagyona is jelentősen, 18,3 milliárd dollárral nőtt, és elérte a 76,9 milliárd dollárt, mivel több ügyletet is nyélbe ütött vállalatbirodalma, a Reliance Industries technológiai és online-kereskedelmi óriáscéggé alakítása céljából.
Ugyanekkor a korábbi ázsiai listavezető, a kínai Jack Ma vagyonának értéke október óta 61,7 milliárdról 51,2 milliárd dollárra zuhant, miután a kínai hatóságok megszorongatták Alibaba nevű óriáscégét.
Csung távol tartja magát a politikától, és vagyona nem fonódik össze más szupergazdag családokéval, ezért magányos farkasként emlegetik - írja a South China Morning Post.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve