Szembemenve a nemzetközi erőfeszítésekkel Macedónia adóparadicsommá akar válni - úgy tűnik, nem gondolva arra, hogy ez ellentétes uniós csatlakozási terveivel. A skopjei kormány ettől azt várja, hogy gazdag vállalatok helyezik majd át székhelyüket Macedóniába, növelve annak költségvetési bevételeit és munkahelyeket teremtve a pénzügyi és a jogi szférában - írta a Balkan Insight.
A pénzügyi szakértők üdvözölték Nikola Gruevski miniszterelnök tervét, ami egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz, amikor a parlament a napokban megszavazta azt az alkotmánymódosítási csomagot, amely egyebek mellett utat nyit ilyen zónák létrehozásához. Az ügy felgyorsítása érdekében a kormány külön törvényjavaslatot készít elő.
Azonban nem mindenki ért egyet az ötlettel. Bár Gruevski hangsúlyozta, hogy a terv megvalósítása nem vonz majd bűnözői pénzeket az országba, ezzel a szakértők nem értenek egyet. Éppen attól tartanak, hogy az ország bűnözők és terroristák pénzmosodájává válhat, ahogy ez más adóparadicsomokban is történt. A kormányfő úgy képzeli, ezt megakadályozhatják azzal, hogy a kijelölt 10-20 hektáros nemzetközi pénzügyi zónában az amerikai, brit vagy német szabályokat alkalmazzák, az ide települőknek csak adó- és egyéb kedvezményeket kínálnának.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve