A kínai tőzsdék rángatózása lehúzta az ázsiai részvényárakat, mivel a befektetők csak találgatják, hogy a pekingi döntéshozók hogyan akarják lecsillapítani a börzéken kialakult pánik közeli hangulatot - jelentette a Wall Street Journal. A Shanghai Composite index 0,3 százalékos lemorzsolódással zárta a keddi kereskedést, miután napközben volt több mint háromszázalékos mínuszban és egyszázalékos pluszban is.
Az ausztrál S&P/ASX-200 1,6, a japán Nikkei 0,4, a hongkongi Hang Seng 0,7 százalékot veszített értékéből. A befektetők péntekre vetik vigyázó tekintetüket, ugyanis Kínában akkor jár le az a július elején bevezetett féléves tilalom, amely korlátozta a nagy részvénytulajdonosok eladásait.
Minden rendben lesz!
Az elemzők szerint ezermilliárd jüan (152,96 milliárd dollár, forintban jobb nem tudni) értékű papír vár arra, hogy lapátra tegyék. Nem véletlen, hogy a befektetők az óriási eladási hullámtól tartva hétfőn igyekeztek lehetőleg még jó áron szabadulni részvényeiktől. Miután szinte mindenki ezt tette, olyan eladási hullám indult, amely miatt be kellett zárni a börzét és az egész világon lejtőre kerültek a tőzsdék.
A kínai tőzsdefelügyelet a keddi nyitás előtt azzal igyekezett lecsillapítani a kedélyeket, hogy közzétette saját várakozásait. Eszerint nem reális az a feltételezés, miszerint az említett óriási összegű papírt összehangolt akció keretében piacra dobnák tulajdonosaik. Ezt követően jelezték, hogy tőzsdezárás után majd elmondják milyen terveket dédelgetnek még magukban.
Szórakoznak velünk?
A piaci szereplőket az aggasztja, hogy a kínai kormány láthatóan akkor változtatja meg az értékpapír-kereskedés szabályait, amikor akarja - mondta Yuming Ying, a China Eagle Asset Management befektető cég igazgatója. A tőzsdefelügyelet jelezheti, hogy tovább folytatja a nagy részvényeladások tiltását - véli Bill Bowler, a Forsyth Barr Asia értékpapír-kereskedője.
Szakértők szerint állami alapok jelenhetnek meg a tőzsdén nagy vásárlóként. Ami azt illeti az első nagy pénzinjekciót már meg is tették: a pekingi központi bank 130 milliárd jüan (19,9 milliárd dollár) rövid távú forrással árasztotta el a kínai pénzügyi rendszert. Eközben a hatóságok gyengítették hivatalos jüanárfolyamat (6,5169 jüan/dollár). A szabadpiacon 6,6884 volt az árfolyam kedden a hétfői 6,6283 után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve