Pénteken belföldön a KSH közli második becslését a januári ipari termelésről. Az első becslés szerint a termelés az idei első hónapban a nyers adat szerint 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg a munkanaphatástól megtisztított index 2,2 százalékkal emelkedett.
Emellett kiderül, hogyan alakultak a mezőgazdasági termelői árak januárban. Tavaly decemberben 5,2 százalékkal növekedtek az agrárárak, ezen belül a növényi termékeké 12,6 százalékkal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékeké 6 százalékkal csökkent.
Az MNB publikálja a fizetési mérleg januári adatait.
Külföldön a nap a német harmonizált fogyasztói árindex végleges februári értékével indul, az valószínűleg egyezik majd a az első közlésben szereplő 0,4 százalékos hó/hó és mínusz 0,2 százalékos év/év mértékkel.
Pénteken tart kamatdöntő ülést a lengyel jegybank, ott egyelőre maradhat az 1,5 százalékos alapkamat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve