"Európa jövője nem játék, ezért buzdítom a felvidéki magyarságot is arra, hogy érett döntést hozva, minél többen menjenek el szavazni május 25-én, mert a mostani európai parlamenti választáson olyan fontos kérdések dőlnek el, amelyek alapjaiban határozzák meg a most felnövekvő és az utánuk következő generációk életét" - mondta Orbán Viktor kormányfő és a Fidesz elnöke.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Fidesz mindig egyértelműen fogalmazott, "a Magyar Közösség Pártja a mi legszűkebb pártcsaládunkba tartozik. Közösek a gyökereink, közösek az értékeink és ezért közösek a céljaink is. Együtt valljuk, hogy nyelvünket, kultúránkat, kereszténységünket és családjaink biztonságát olyan pilléreknek tartjuk, amelyekre nem csak a mi Kárpát-medencei magyar jövőnket érdemes építeni, hanem Európáét, az Európai Unióét is".
Kapcsolódó
Menyhárt József pedig azt mondta, hogy a Magyar Közösség Pártjában úgy látják, hogy az elhúzódó válságjelenségek, illetve az ezekre adott rossz válaszok miatt az Európai Unió maga is válságba jutott. Ez abban nyilvánul meg, hogy politikailag megosztott, működésében esetleges, probléma-megoldási képességében gyenge és haladási irányában bizonytalan. "Az Európai Uniónak vissza kell térnie eredeti küldetéséhez és újra kell fogalmaznia magát néhány alapvető kérdésben" - fogalmazott. "Erős szövetség van kialakulóban. Európában egyre többen vannak azok, akik ugyanúgy gondolkodnak és ugyanazt akarják, mint mi. Nekünk most az a dolgunk, hogy a Kárpát-medencei magyar összefogás részeiként biztosítsuk azt az erőt, amellyel az európai parlamenti választás után jó irányba tudjuk fordítani Európa kormánylapátját. Ha május 25-én elegen leszünk a választóhelyiségekben, el fogjuk érni a céljainkat. Ha nem leszünk elegen, mások döntenek majd az életünkről, jövőnkről" - figyelmeztetett az MKP elnöke.
Míg Magyarországon május 26-án rendezik az európai parlamenti választást, Szlovákiában május 25-e, szombat ennek időpontja.
Szlovákiában két jelentősebb magyar párt is van: a Magyar Közösség Pártja jelenleg nem tagja a szlovákiai törvényhozásnak, míg a Híd-Most magyar-szlovák szövetség tagja a kormánykoalíciónak is. Az MKP két ciklus óta kiszorult a pozsonyi parlamentből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve