A szenátus első házként vitatta meg a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének, Liviu Dragneának és Serban Nicolae szenátornak a módosító indítványát, a végső szó a képviselőházé lesz. Az indítvány elfogadását 60 honatya támogatta, 29-en ellene szavaztak.
A törvényhozási tanács arra figyelmeztette a szenátust, hogy a tervezet elfogadásához az Európai Központi Bank jóváhagyására is szükség van. A szenátus ennek hiányában is elfogadta az indítványt, amely lényegében a külföldön tárolt aranytartalék jelentős részének hazaszállítását kezdeményezi.
Romániának jelenleg csaknem 104 tonna aranya van, ami a nemzetközi tartalékok mintegy 10 százalékát teszi ki. A kezdeményezők szerint a román jegybank még Románia 2007-es EU-csatlakozása előtti időszakban határozott az aranytartalék külföldi tárolásáról. Úgy vélik, hogy azóta a román gazdaság megerősödött, az infláció is ellenőrizhető szintre mérséklődött, így Románia gazdasági helyzete jelentősen jobb. Szerintük a gazdasági kilátások is jók, a nemzeti bank pedig elég erős intézmény ahhoz, hogy maga lássa el a tárolás feladatát. Hangsúlyozták, ez azért előnyös, mert Romániának nem kellene tárolási díjat fizetnie.
Az ellenzéki pártok a kezdeményezés ellen szavaztak. Szerintük az aranytartalék hazaszállítása kockázatos, mert ronthatja az ország hitelminősítését - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve