A nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett tanulmányában rontotta a világgazdaság vezető erőcentrumainak idei növekedésére szóló előrejelzéseit - idézi az elemzést az MTI.
A globális össztermék (GDP) zömét előállító húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasági térségben (G20) - amelynek tagja az Európai Unió is - átlagosan 2,1 százalékos idei növekedést vár, 0,3 százalékponttal lassabbat eddigi várakozásánál.
A Moody's egy héten belül másodszor rontja a G20-csoport idei növekedésére adott becslését: február végén 0,2 százalékponttal a pénteki további korrekcióig érvényben volt 2,4 százalékra gyengítette a térség GDP-bővülésére vonatkozó előrejelzését, vagyis néhány nap alatt fél százalékpontot faragott le prognózisából.
A hitelminősítő Kínában az általa eddigi várt 5,2 százalék helyett már csak 4,8 százalékos növekedéssel számol 2020 egészében, az amerikai hazai össztermék idei növekedésére adott prognózisát pedig 1,7 százalékról 1,5 százalékra rontotta.
A Moody's a tanulmányban közölte ugyanakkor, hogy ezek alapeseti előrejelzések, és több olyan reálisan elképzelhető fejlemény is bekövetkezhet, amelyek ezeknél is messze kedvezőtlenebb forgatókönyvek megvalósulásához vezethetnek.
A cég szerint a fogyasztás tartós visszafogása, amelyhez például üzleti vállalkozások hosszabb ideig tartó bezárása járul, olyan kondíciókat teremthet, amelyek végül önfenntartó recessziós folyamatokat indítanak el.
Ez más nagy londoni házak forgatókönyveiben is szerepel.
Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics több forgatókönyv-változatot tartalmazó legutóbbi átfogó tanulmányában közölte: számítási modellje azt mutatja, hogy ha a koronavírus-fertőzés az egész világra kiterjedő járványos méreteket ölt, az éves összevetésű világgazdasági növekedés 2020 első felében zéróhoz közelítő szintre lassulna, és az egész éves globális GDP-növekedési veszteség a világjárvány nélküli alapeseti prognózishoz képest 1100 milliárd dollárnak felelne meg.
A cég e forgatókönyve azzal számol, hogy globális járvány esetén az amerikai és az euróövezeti gazdaság már az idei év első felében technikai recesszióba kerülne, vagyis a GDP-növekedés az első és a második negyedévben is negatív lenne az Egyesült Államokban és a valutauniós gazdaságban.
Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics legutóbbi felülvizsgált helyzetértékelésében közölte: jóllehet a járvány terjedését Kínában sikerült ellenőrzés alá vonni, a kínai gazdaság azonban meglehetősen nehézkesen kel ismét életre.
Ennek alapján a ház az idei év egészére az általa korábban várt 5 százalékos bővülés helyett most már alig 3 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít Kínában.
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve