Konsztantyin Dolgov szerint tűrhetetlen, hogy Ukrajnában "úgy harcolnak az emberi jogokért, hogy Molotov-koktélokkal dobálják a rendfenntartókat, erőszakkal elfoglalják az adminisztrációs épületeket, saját polgártársaikat ütlegelik, saját városaikban garázdálkodnak".
Úgy ítélte meg, hogy "ha ez az emberi jogok megvédésének módja, akkor ezzel kapcsolatban a világnak és a nemzetközi jogvédő szervezeteknek állást kell foglalniuk".
Az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja arra hivatkozott, hogy Nyugaton a New Yorkból indult Occupy Wall Street mozgalomnak a rendőrség több országban keményen véget vetett. Emlékeztetett arra, hogy amikor a különböző országok, köztük Oroszország, bírálták az aránytalan erő alkalmazását a tüntetőkkel szemben, akkor az volt a válasz, hogy a hatóságok csak a rendet biztosítják, és az adott ország lakosságának döntő többsége érdekében lépnek fel.
Konsztantyin Dolgov szerint "valami oknál fogva néhány nyugati partnerünk és a külföldi sajtó többsége másképp áll hozzá az ukrajnai eseményekhez". Úgy vélte, "nehéz lenne az emberi jogok és a demokrácia védelmeként értékelni azt, hogy egy sor nyugati állam képviselője a kijevi Függetlenség téren felszólalva olyan cselekedetekre szólított fel, amelyek hatalmas véráldozattal járnának".
Az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja alkotmányellenesnek nevezte, hogy a tüntetők a hétvégén több nyugat-ukrajnai régióban elfoglalták a megyei közigazgatási épületeket. Azt is hangoztatta, hogy Moszkva aggódik a nacionalista és antiszemita megnyilvánulások ukrajnai erősödése miatt.
A magas rangú diplomata megfontolt lépésekre szólította fel az érintetteket annak érdekében, hogy megakadályozzák a beavatkozás Ukrajna belügyeibe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve