Mozgalmasnak ígérkezik az energetikai szektor jövő éve, a területre 2012-ben többek között a nyersanyagárak gyakori ingadozása, a nanotechnológia területén bekövetkező áttörések és az olajkitermelésben alkalmazott új technológiák terjedése lesz jellemző − derül ki a Deloitte Energy & Resources Predictions 2012 című előrejelzéséből.
A jelentés szerint a ritkaföldfémek ára magas marad, de sűrűn ingadozik majd, emellett fontos tényezőnek nevezi a kalózkodás XXI. századi újraértelmezését, amelyben többek között az olajkonténerek váltak a főszereplőkké. Jövőre folytatódik az integrált nemzetközi olajvállalatok szétválása, mivel bár egyes cégeknél a méret megőrzése lehet a siker kulcsa, más, a válságot jobban megszenvedő cégek hatékonyabban működhetnek önállóan. Becslések szerint a nanotermékek globális piaca a következő 10-15 évben ezermilliárd dollárra növekedhet, egy ilyen méretű piac pedig komoly hatással lesz az energetikára is. A tetőre szerelhető napelemes panelek például éveken belül elavulttá válhatnak, helyüket a jövőben egy, a tetőre fújható, festékszerű anyag veheti át.
A Deloitte szerint az energetikai cégek életében a következő fordulópont a vizekre vetített ökológiai lábnyom lesz, illetve az olaj- és földgázvállalatok szempontjából egyre hangsúlyosabá válnak a geopolitikai kockázatok. A kőolajkihozatalt növelő eljárásokat a jövőben napenergia felhasználásával tehetik hatékonyabbá a vállalatok, az ehhez szükséges üvegházak létrehozásának, illetve a kitermelésben a földgázt helyettesítő gőz előállításának várhatóan alacsony költségei forradalmasíthatják a kitermelés hatékonyságát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve