Meglepő eredményt hozott az Ipsos felmérése a lengyelek hozzáállásáról a munkához - írta a Business Insider Polska. Az derül ki, hogy a lengyelek úgy vélik, fizikai és pszichikai állapotuk a munkát csak 44 éves korukig engedné meg. Ez a legalacsonyabb életkor az összes ország összehasonlításában, amelyben ugyanezt a vizsgálatot elvégezték.
Az Ipsos február végén-március elején készítette a felmérést, azaz az európai koronavírus-járvány elején, 20 ezer ember megkérdezésével 28 országban. A felmérésben részt vevőktől azt kérdezték, milyen korukig képesek a munka elvégzésére. Az átlag 60 év lett, a legmagasabb kort az amerikaiak, a svédek, a kanadaiak és a chileiek válaszolták, akik 66 évet jelöltek meg.
Megkérdezték a nyugdíjba menetel korhatárát is, itt a lengyelek 52 évet tartottak megfelelőnek. Ennél alacsonyabbat csak Malajzia (48 év) és Szaúd-Arábia (51 év) válaszadói adtak meg. A legmagasabb kort a hollandok jelölték meg 67 évvel, illetve az ausztrálok mondtak 65 évet. A jelenlegi nyugdíjkorhatár Lengyelországban a nőknél 60, a férfiaknál 65 év.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve