A hét végi sikertelen egyeztetés után ma magyar idő szerin este kilenckor újra egy asztalhoz ülnek az USA legbefolyásosabb vezetői, hogy megpróbáljanak kompromisszumot találni a kettős költségvetési patthelyzet feloldására. Roger Wicker republikánus szenátor és mások bíznak benne, hogy össze tudnak hozni valamilyen kézzelfogható eredményt - derült ki a Reuters tudósításából.
E republikánus politikus alatt bizonyosan nem annak az ellenzéki javaslatnak az elfogadását értette, amely néhány héttel vagy hónappal kitolná a döntést mindkét kérdésben, ugyanis ezt a demokraták elfogadhatatlannak tartják. Szerintük nincs értelme a gazdaság minden szereplőjének idegeit borzoló vita lezárását tovább halogatni.
Szakértők kételkednek abban, hogy a kongresszus képes lesz tartani a költségvetési plafon megemelésének csütörtöki határidejét - a kormány elkölthető jövedelme ekkorra 30 milliárd dollárra csökken, miközben rövid időn belül 60 milliárdos kiadással kell szembe néznie. Ha ma egyezségre is jutnának a felek, a megállapodást a végsőkig ellenző radikális republikánusok (tea party) képesek napokig hátráltatni a szavazást.
Az elemzők úgy vélik, hogy a kongresszus végül lekési a határidőt. A pénzügyminisztérium bő egy hétig ekkor is képes lesz finanszírozni a kiadásait, de a csütörtökön kibocsátandó állampapírok után a korábbiaknál magasabb kamatot kell fizetnie. A bankok és a pénzpiaci alapok már elkezdtek hanyagolni bizonyos amerikai kötvényeket, amelyeket rövid távú hitelezésre szoktak használni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve