Layden szerdán skót miniszterek előtt kifejtette: az EU tagállamai Skócia függetlenségét kihasználva megkérdőjelezhetik Nagy-Britannia tagállami státusát, így a két államnak újra igényelnie kellene felvételét a közösségbe - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja alapján az MTI. A szakértő szerint ezzel London elesne jelenlegi privilégiumaitól, példaként említve a korábban Margaret Thatcher kormányfő által kiharcolt, évi 3,3 milliárd fontos uniós visszatérítést, valamint a schengeni egyezményből és az eurózónából történő kimaradást.
Layden hangsúlyozta, hogy mindez nem garantált, ám a végső döntés a többi uniós tagállam kezében lesz. A szakértő évtizedekig a brit és a skót kormány EU-ügyekért és alkotmányos kérdésekért felelős tanácsadója volt, az edinburgh-i kormányban tavaly júliusban fejezte be tevékenységét.
Alex Salmond skót miniszterelnök kitart amellett, hogy egy független Skócia automatikusan megtarthatná EU-tagságát a britek által kiharcolt mentességekkel együtt. A skót kormányfő az év elején jelentette be hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenné válásáról. Jogi szakértők egy része azonban úgy véli, hogy Skóciának újra jelentkeznie kellene az EU-ba, és magának kellene kivívnia a schengeni zónából, illetve az euróövezetből való kimaradását.
Layden egyben arra is emlékeztetett, hogy a kiválással Skóciát és Nagy-Britannia fennmaradó részét több hely illetné meg az Európai Parlamentben, amelynek azonban feltétele, hogy a többi tagállam beleegyezzen néhány EP-képviselői helyének feladásába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve