Mélyen megosztottak az Európai Unió tagállamai abban a kérdéseben, hogy miként kellene kezelniük a Gazprommal kötött szerződéseiket. Együtt lépjenek-e fel az orosz gázmonopóliummal szemben vagy továbbra is egyenként alkudozzanak vele? A tagállamok első embereit tömörítő Európai Tanács csütörtökön kezdődő csúcsértekezletének ez lesz az egyik legfőbb vitatémája, miután az Európai Bizottság (EB) konkrét javaslattal áll elő a közös fellépésre vonatkozóan - derül ki a Financial Times (FT) cikkéből.
A tervezet szerint az EB ellenőrzési jogot kapna a tagországok gázszerződései felett. Ez elvileg lehetővé tenné, hogy kiszűrje az inkorrekt - túlságosan magas - gázárakat, illetve az olyan egyezségeket, amelyek ellenkeznek az uniós joggal. Az EB ezzel a megoldással meg akarja akadályozni, hogy a Gazprom visszaélhessen paci erőfölényével.
Egy tipikus példája ennek, hogy Litvánia - amely teljesen kiszolgáltatott az orosz gáznak - négy évvel ezelőtt még harmadával fizetett többet ugyanazért a gázmennyiségért, mint Németország. A Gazprom, amely Európa gázszükségletének 30 százalékát szállítja, tagadja, hogy visszaélne túlsúlyával.
Orbán
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke teljes mellszélességgel támogatja az EB javaslatát, ám a tagországok egy csoportja, élükön Magyarországgal ellenzi az ötletet. A hangos "ellenzék" soraiban található még Csehország és Szlovákia is. Az EU vezetői úgy tekintenek az elképzelésre, mint amely további lépést jelentene az európai energiaunió kialakítása felé. A közös energiapiactól az árak csökkenését és az ellátás biztonságának javulását várják.
Az FT birtokába került állásfoglalás-tervezet szerint a csúcsértekezletlen arról fognak vitatkozni a felek, hogy a tagállamok bevonják-e az EB-t "minden olyan megállapodás megkötésébe, amelyben egy külső szállítóval aláírt szerződés érintheti az EU energiabiztonságát". Lengyelország a legnagyobb támogatója a javaslatnak, mert úgy érzékeli, hogy Moszkva igyekszik erősíteni befolyását Kelet-Közép-Európa felett.
Budapest, amely Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt szorosabbra fűzte kapcsolatait az orosz vezetéssel, ezzel szemben nagyobb rugalmasságot akar a szerződéskötésben. A magyar fővárosból epés megjegyzések éreznek az egységes uniós energiapiaccal kapcsolatban. Orbán világossá tette, hogy a nemzeti szuverenitás megsértését látja ebben.
Tusk
A Gazprom számos európai vásárlójának tisztviselői háttérbeszélgetéseken elismerik, hogy kormányaik attól tartanak, Moszkva dühösen reagálna arra, ha Brüsszel belenézne a szerződéseibe. A nyilvánosság előtt azonban arról beszélnek, hogy az európai ellenőrzés technikai problémákat vet fel, továbbá sértheti a világ országainak szabadkereskedelméről szóló megállapodásokat.
Brüsszeli tisztviselők forró vitára számítanak a csúcson, amelynek végén ködös fogalmazás válthatja fel a határozattervezet jelenlegi szövegét. Ezt aztán hosszas iszapbirkózás követheti a végrehajtás jogi és intézményi részleteiről.
Tusk azonban nem akarja, hogy felvizezzék a javaslatot, mivel az már így is sokkal puhább az eredeti terveknél. Lengyelország azt remélte, hogy a kelet-közép-európai gázvásárló államok egy csoportba tömörülhetnek, megoszthatják egymással információikat, egy csomagban nagyobb gázmennyiséget vásárolhatnak, ami megerősítette volna alkupozíciójukat a Gazprommal szemben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve