A tervek szerint a részvényeket nyilvános pályázat útján, kötelező érvényű ajánlattal lehet megvásárolni, mégpedig részvényenként 48 kunáért (mintegy 2000 forint), ami 76 milliárd kuna (3154 milliárd forint) bevételt hoz az államnak.
A második legnagyobb részvényes a kikötőben a horvát állam mellett az OT Logistic lengyel vállalat, és várhatóan a legesélyesebb az állami részvények megvásárlására - olvasható a lapban. Az OT Logistic jelenleg a részvények 20,81 százalékát birtokolja, a 11,75 százalékos állami részvénycsomag megvásárlásával pedig megerősítheti pozícióját.
A lengyel vállalat két évvel ezelőtt a feltőkésítés révén szerzett tulajdonjogot a Rijekai Kikötőben, addig a részvények 83 százaléka volt állami tulajdonban. A lengyel vállalaton kívül a horvát nyugdíjalapok vásároltak még részvényeket. A lap értesülései szerint a lengyelek már akkor jelezték, hogy hosszútávon érdekeltek a rijekai kikötő-beruházásban és az adriai-tenger legerősebb kikötőjévé szeretnék fejleszteni - írja az MTI.
Az újság úgy vélte: nem véletlen, hogy a részvények eladásáról azután tett bejelentést a horvát állam, hogy véget ért a közép-európai országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia) varsói államfőinek csúcstalálkozója, a Három Tenger Kezdeményezés, amely az Európai Unió stratégiájával megegyező közös infrastrukturális fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt a Balti-, az Adriai és a Fekete-tenger térségében. (Görögországban is óriási privatizációs ügylet zajlik.)
Eközben az Európai Bizottság is döntött arról, hogy 30 millió euróval támogatja a Rijekai Kikötő konténeres termináljának felújítását.
A vállalat jelentése szerint 2017 első hat hónapjában 40 százalékkal nőtt a forgalom a Rijekai Kikötőben 2016 azonos időszakához viszonyítva, amelyben összesen 1 millió 395,5 ezer tonna rakomány fordult meg az említett időszakban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve