Műholdfelvételek tanúsága és hivatalos forrásból származó információk szerint Észak-Korea arra készül, hogy nagy "fesztivállal" ünnepli meg hadseregének 70. születésnapját február 8-án - adata hírül a Business Insider. A sztálinista rezsim vezetői nem törődnek azzal, hogy ez éppen egy nappal van az előtt, hogy megnyitnák a dél-koreai Phjongcshangban a téli olimpiai játékokat.
A helyi NK News hírügynökség beszámolt arról, hogy már kiküldték az arra érdemesnek tartott tiszteknek és hozzátartózóiknak a meghívókat a katonai témájú eseményre. A közlemény szerint olyan ünnepséget tartanak, amelynek része lehet egy díszszemle az államalapító diktátorról elnevezett Kim Ir Szen téren.
Lesz egy kis erődemonstráció
Lehet, hogy nem hívják katonai parádénak, de nagyon valószínű, hogy lesz valami ilyesmi a programban - állítja Fjodor Tertickij Észak-Korea-szakértő. Ismerve a sztálinista rezsim kemény magjának lelki világát az elemző úgy gondolja, nem is merül fel bennük, hogy ezzel a demonstrációval barátságtalan lépést tesznek. Soha nem halasztották el a díszszemléiket, igaz, soha nem is kérte ezt tőlük senki.
Ugyanakkor a felvonulás méretétől és üzenetétől függően - azaz attól, hogy mennyire durva fegyvereket vonultatnak fel -, az esemény felerősítheti az év eleje óta enyhülő feszültséget a Koreai-félsziget két állama között. Dél-Korea az elmúlt hetekben komoly engedményeket tett az északi szomszédnak, például elhalasztotta az olimpia utánra hadserege szokásos közös hadgyakorlatát amerikai egységekkel.
A felek az elmúlt napokban már a részletekről tárgyaltak azzal kapcsolatban, hogyan jusson el és vegyen részt az olimpián az észak-koreai küldöttség. Ez nem lesz kis csapat: része lesz egy zenekar, egy pompomlánytánckar és egy komplett jéghokicsapat is. A két ország képviselői hírek szerint közös zászló alatt vonulhatnak be a nyitóünnepségre.
A nyitókép forrása: AFP
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve